A Sötét kapu és Viharvárad eleste

Miközben Kil'jaeden folytatta a Horda felkészítését Medivh Sargerassal kellett hogy harcot vívjon lelkéért. Llane, Viharvárad fejedelme aggódott, mivel Medivhen eluralkodni látszott a sötétség. Llane elmondta aggályait Sir Anduin Lotharnak, régi barátjának és parancsnokának. Senki sem hitte volna, hogy mily szörnyűségeket hoz majdan Medivh lassú sötétbehullása.

Egy utolsó ösztönzésként Sargeras hatalmas erőket ígért Gul'dan-nak, ha végre el vezeti a Hordát Azeroth földjére. Medivh testén keresztül Sargeras elmondta Gul'dan-nak, hogy isteni erők birtokába juthat, ha megkeresi a vízalatti sírt, amelybe Aegwynn zárta rothadó testét. Gul'dan beleegyezett és elhatározta, hogy amint le söpri Azeroth színéről ellenségeit, megkeresi a sírkamrát és megszerzi a neki kijáró hatalmat. Sargeras, hogy biztos legyen benne, hogy a Horda az ő malmára hajtja a vizet, elrendelte az azonnali inváziót.

Medivh és az Árny Tanács megnyitottak egy kaput a két világ között, amit ezentúl Sötét Kapunak hívnak majd. A Kapu áthidalta a távolságot Draenor és Azeroth között, és elég nagy volt ahhoz, hogy hadseregek keljenek át rajta. Gul'dan felderítőket küldött szét a Kapun túl, hogy megtudja miféle földdel van dolguk. A felderítők visszatértével Gul'dan biztos volt benne, hogy ez a föld megérett az elfoglalásra.

Durotan, mivel még mindig hitte, hogy Gul'dan pusztulást hoz a népére, még egyszer felemelte a hangját a tanács előtt. Durotan azt mondta, hogy Gul'dan és az árulása megszennyezte az Orkok tiszta lelkét, és hogy ez az invázió lesz az Orkok népének pusztulása. Gul'dan, mivel nem kockáztathatta meg, hogy egy ilyen nagy hőst megöljön, inkább száműzte Durotánt és a Hófarkas Klánt új világuk egy messzi pontjára.

Miután a Hófarkas Klán átkelt a Sötét Kapun egy Ork hadosztály szintén így tett, és felállítottak egy kisebb tábort a Setétlápban (Black Morass), hogy ez a hely legyen az invázió kiinduló pontja. Az Ork csapatok elkezdtek járőrözni, de egy-két kisebb összecsapástól eltekintve egyedül Viharvárad őrzőivel gyűlt meg a bajuk. Bár ezek a kisebb összecsapások gyorsan véget értek, sokat elárultak a két harcoló félnek az ellenség gyöngéiről. Llane-nek és Lothar-nak sosem sikerült elegendő információt gyűjteni az Ork seregek méretéről, így fogalmuk sem volt, hogy mekkora sereggel kell majd szembeszállniuk. Néhány év múltán, miután szinte minden Ork átkelt a Kapun, Gul'dan úgy gondolta, hogy elérkezett az igazi háború ideje. Ekkor elindult az Ork sereg Viharvárad ellen teljes erejével.

Mikor az Ember és Ork seregek összecsaptak, mindkét fél egyre nagyobb veszteséggel kellett, hogy számoljon. Mivel Llane király úgy vélte az Orkok képtelenek Azeroth egészét elfoglalni Viharváradban tartotta pozícióját, mint harcos, s mint Hős. Ennek ellenére Sir Lothar úgy gondolta, hogy a harcot szemtől szembe kell megvívni az Orkokkal, így választania kellett meggyőződése és a Királyhoz való hűsége közt. Lothar a megérzésére hallgatott, egy csapattal és Medivh tanítványával Khadgarral megostromolta Medivh Krahazani (a hely, ahol Medivh Tornya található) Tornyát. Khadgarnak és Lotharnak sikerült végezni a gonosz erők által megszállott Őrizővel, úgy gondolták így véget vetettek az invázió forrásának. Medivh testének elpusztításával elűzték Sargeras lelkét a semmibe, így Medivh lelke is megszabadulhatott� sok éven keresztül járja a lelke az asztrális síkot, míg végre újra Azeroth földjén élhet.

Bár Medivh meghalt, a horda folytatta viharvárad ostromát. Az orkok győzelmének napja egyre közeledett, de Sorspöröly Ogrim látta, hogy az Ork faj egyre csak züllik, mióta ide utaztak Draenorból. Durotan titokban visszatért száműzetéséből, hogy ismét figyelmeztesse régi barátját. Durotant, és feleségét Drakat brutálisan meggyilkolták a hazafele vezető úton, de csak még névtelen gyermekük maradt életben szülei holtteste mellett.

Sorspöröly nemtudott a gyilkosságról, ezért folytatta a hadseregek vezetését. Időközben egy Ember hadvezér, Setétláp Édalász (Aedelas Darkmoor) megtalálta a gyermeket és magával vitte.

Ez a gyermek egyszer népe leghatalmasabb vezére lesz.

Ogrim, értesült Durotan és Draka meggyilkolásáról, véglegesen átvette a Horda feletti irányítást, miután megölte Feketekezet. Úgy hitte így megszabadíthatja népét a démoni fertőzéstől. Az ő vezetése alatt az Orkok teljes erejükből megostromolták Viharváradot. Llane király nagyon alábecsülte az Orkok létszámát és erejét, így tétlenül kellett végignéznie városa és emberei elestét. Legvégül a királyt az egyik legjobb barátja, Garona a fél-ork orvgyilkos és egyben Gul'dan jobb keze, ölte meg.

Lothar és csapata visszatértek Krahazan-ból, hogy segítsenek megmenteni dicsősége városukat. Sajnos későn értek oda, így szeretett királyságukat csak füstölgő romhalmazként látták viszont. Az orkok folytatták hadjáratukat, és a környező vidékeket mind elfoglalták maguknak. Lothar és csapatai rákényszerültek a bujkálásra, de fogadalmat tettek, hogy mindenáron visszaszerzik királyságukat és földjüket.


Léguraföld szövetsége

Lord Lothar vezetésével az Azerothi sereg maradéka átkelt a tengeren Léguraföld északi részére. Tudván, hogy az orkok egyszer akár az egész emberiség sorsát is veszélyeztethetik Azeroth hét emberi népének vezetői összegyűltek, és szövetségre léptek. Így szültetett meg Lordaeron Szövetsége. Több mint ezer év multán Arathi fiai ismét egy zászló alatt egyesültek. Lord Lothar, mint a Szövetségi erők Legfelsőbb Hadvezére, felkészítette seregét az Orkok érkezésére.

Hadnagyai, Fényhozó Uther (Uther The Lightbringer), Büszkmocsár Daelin admirális (Daelin Proudmoore), és Turalyon segítségével Lotharnak sikerült meggyőzni Léguraföld nem-emberi népeit is, hogy segédkezzenek nekik. Sikerült megszerezniük Ironforge Törpéinek segítségét, és a Quel'thalasi Tündék egy része is bele egyezett, hogy segítenek majd nekik. Sajnos hidegen hagyta a Tündéket a konfliktus, mivel Anasterian Napsétáló vezette őket, aki kifejezetten utálta a varázstudatlan embereket. Igaz, a Tündék segédkeztek Lothar-nak, mivel Arathi gyermekei mentették meg a Tündéket nemzedékekkel ezelőtt.

A Horda, már Sorspöröly vezetésével, Ogrékat hozott a Kapun túli Draenorból, és az Amani erdőkben rejtőzködő Trollokat is besorozták a Hordába. Egy nagy Khaz Modani támadás során könnyedén vertek szét minden ellenállást az egyesült Ork seregek.

A Második Nagy Háború csatái mindenütt tomboltak. Földi seregek csaptak össze, hajó flották lőtték szét egymás árbócait a tomboló tenger habjai felett. Kitudja hogyan, az orkok előástak a föld mélyéről egy hatalmas erővel bíró ereklyét, a Démon Lelket (Demon Soul) mellyel rabláncra verték az Ősi Sárkány Királynőt, Alexstraszát. Alexstraszát azzal fenyegették meg az Orkok, hogy összezúzzák tojásait, ha nem szül nekik mégtöbb sárkányt, hogy háborúba küldhessék őket. A csodálatos Sárkány rákényszerült, hogy segítsen a Hordának.

A Háború Khaz Modan, Léguraföld, és Azeroth kontinensén dúlt. Az Orkoknak sikreült felperzselniük Quel'thalas északi határait, így rákényszerítették a Tündéket, hogy harcoljanak a Szövetség oldalán. Az Orkokknak sikerült az északi megyéket teljesen lerombolniuk. Az Orkok utánpótlás hiánya miatt sikerült Lord Lotharnak a kikötőbe szorítani az Orkok seregét.

A Második Nagy háború végnapjaiban a Horda győzelme szinte biztos volt, ám egy szörnyű árulás árnyéka vetült a biztos győzelemre. Miközben Sorspöröly Léguraföld fővárosa elleni ostromra készült (mely végleg megpecsételhette volna Léguraföld sorsát) Gul'dan és követői elhajóztak. Sorspöröly rákényszerült, hogy visszahívja csapatait, így nem kezdhette meg támadását, mivel Gul'dan túl sok orkot vitt magával.

Gul'dan isteni erők után ácsingózva maga akarta megkeresni Sargeras sírját az Óceán mélyén. Tudván, hogy egész népét paktum köti a démoni erőkhöz, még Ork társai harcára sem gondolt, csak a hatalomra. Az Árnykaszások (Stormweaver) és a Szürkület Pörölye (Twillight's Hammer) Klánnal Gul'dan-nak sikerült kiemelni a sírt az Óceán mélyéről. Igaz, amikor feltárta a sírboltot csak őrült démonok sokasága várt rá, és áruló csapatára.

Bosszúvágyától elragadtatva Sorspöröly kiküldött a tengerre egy kisebb sereg Orkokt, hogy hozzák vissza az árulókat. Gul'dan megkínozva és megőrülve tért vissza. Gul'dan halálával az áruló klánok nagyon gyorsan vereséget szenvedtek Sorspöröly harcosaival szemben. Gul'dan ocsmány árulása nem csak reményt adott a Szövetségnek, hanem időt is, hogy újra összeszedjék seregüket.

Lothar Nagyúr látta, hogy a Horda belülről omlik szét, ezért összeszedte maradék seregét, és visszaverte az Orkokat Viharvárad közelébe. A támadó Szövetséges erők az orkokat bekényszerítették a Feketeszikla belsejébe. Lord Lothar elesett a harcban, mikor már a Szikla üregeiben dúlt a csata. A halott vezér kapitánya, Turalyon, a harc tizenegyedik órájában kiűzte az orkokat a Sötétszikla barlangjaiból és tovább üldözte őket egészen a Szenvedés Mocsaráig (Swamp of Sorrows). Turalyionnak és seregének sikerült elpusztítani a Draenor és Azeroth közti átjárót. Erősítésüktől elvágva az Orkok végül megtörtek a Szövetség nyomása alatt.

A szétszóródott Orkokat könnyen levadászták és fogolytáborokba zárták. Bár mindenki úgy hitte, hogy a háborúnak vége, és az orkokat legyőzték, sokan kételkedtek a béke tartósságában. Khadgar, aki időközben főmágus lett, javasolta, hogy a Sötét Kapu romjaihoz építsenek egy védő várat, nehogy mégegyszer kapu nyíljon a két világ között.


Draenor inváziója

Ahogy a Második Nagy Háború tüze kialudni látszott, a Szövetség komoly lépéseket tett az orkok fenyegetése ellen. Fogolytáborok épültek fel, melyeket Paladinok és háborúban resztvett veteránok őriztek. A fogolytáborok alkalmazása beválni látszott. Bár még sok orkban égett a harci vágy Durnholde foglárai kitűnően megtudták tartani a rendet a táborokban.

Draenor földjén egy újabb fenyegető Ork hadsereg gyülekezett, hogy lecsapjon Azeroth mit sem sejtő népeire. Ner'zhul, Gul'dan régi mestere vezette a készülődő orkokat. Az Árny Hold (Shadowmoon) klán segítségével az öreg sámán azt tervezte, hogy számos átjárót nyit, melyeken át tudnak menni egy még felderítetlen világba. Ehhez viszont varázslatos ereklyékre volt szükség, melyeket csak Azeroth világán szerezhettek meg. Hogy megkaparintsa őket Ner'zhul újra megnyitotta a Sötét Kaput, és átküldte rajta szolgáit.

Az Új Horda, olyan veterán hadvezérek vezetésével, mint Pokolsikoly Grom, és Holtszem Killrog (A Vérző Völgy Klán vezére [Bleeding Hollov]) összeszedték erejüket és a Szövetséget meglepve támadtak. Ner'zhul parancsára pillanatok alatt összegyűjtötték a szükséges ereklyéket, és visszahúzódtak Draenor védelmező világába.

Terenas király félvén egy újabb inváziótól összeverbuválta legtapasztaltabb hadvezéreit. Megbízta Turalyiont és a főmágus Khadgart (Medivh volt tanítványát), hogy keljenek át a Sötét Kapun, és vessenek véget az Orkok fenyegetésének, egyszer s mindenkorra. Mikor átértek az Emberek csapatai összetalálkoztak Ner'zhul seregével. Még a Tünde Szélfutó Alleria (Alleria Windrunner), a Törpe Vadpöröly Kurdan (Wildhammer Kurdan), és a veterán harcos Trollölő Danath (Danath Trollbane) segítségével sem tudták megakadályozni Ner'zhul-t, hogy kapukat nyisson más világokba.

Ner'zhul megnyitotta az átjárókat, de nemtudta, hogy miféle szörnyű erőket szabadít fel ezzel. Az elszabadult mágikus hullámok Draenor egészét megrázták. Ahogy Turalyon serege vissza próbálta kűzdeni magát Azerothba, egész Draenor összeomlani látszott. Pokolsikoly és Holtszem látták, hogy Ner'zhul őrültsége pusztulásba taszítja egész fajukat, ezért vissza özönlöttek Azeroth biztonságosnak mondható földjére.

Draenoron Turalyon és Khadgar meghozták a végső áldozatot azzal, hogy elpusztították a Sötét Kaput az ő oldalukon. Bár tudták, hogy ez az ő és társaik életébe kerül, csak így tudták biztosítani Azeroth megmenekülését. Holtszem és Pokolsikoly még éppen átkaszabolta magát az emberek seregén, de rajtuk kívül minden Ember és Ork ott maradt Draenor világán, a biztos halál martalékává válva. Az ottmaradóknak esélyük sem volt, hogy visszatérjenek Azerothba.

Ner'zhul, a legnagyobb újonnan nyitott Átjárón átlépve hatalmas földrengéseket okozott, amivel vulkán kitöréseket cikáztak végig a földön. Draenor világát egy hatalmas robbanás rázta meg.


A Lich Király születése

Ner'zhul és követői a kapun átlépve elérkeztek a Spirálsemmibe, a szellemi létsíkra, mely otthont ad a Túlnani Sötétség minden világának. Szerencsétlenségükre Kil'jaeden és démoni szolgái már vártak rájuk� Kil'jaeden, aki bosszút esküdött Ner'zhul-nak árulása miatt, centiről centire elsorvasztotta testét. Kil'jaeden meghagyta élve a sámán lelkét, hogy lássa megcsonkított testét. Bár Ner'zhul halálért könyörgött, Kil'jaeden gúnyosan azt mondta neki, hogy a vérszerződés még mindig köti, így van még célja ami hozzá láncolja őt.

Az Orkok bukása arra kényszerítette Kil'jaedent, hogy egy újabb sereget hozzon létre, hogy végre elfoglalhassák Azeroth világát. Ennek a seregnek nem szabadott belső lázadások áldozatául esnie, mint az alantas Hordána. Ennek a seregnek csak egyetlen célt kell szolgálnia, és Kil'jaeden egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy mégegyszer kudarcot valljon.

Ner'zhul lelkét fogvatartva Kil'jaeden választási lehetőséget ajánlott neki: még egyszer szolgálja a Légiót, vagy örök szenvedésre ítéltetik. Ner'zhul mégegyszer utoljára bele egyezett a paktumba. Ner'zhul lelkét egy különleges, gyémánt keménységű, a Spirálsemmiből összegyűjtött jégdarabokból álló hegy belsejébe zárták. A fagyott tömbbe zárva Ner'zhul érezte, hogy tudata tízezerszeresére terebélyesedett ki. A démoni erőktől átitatva Ner'zhul a szellemi és fizikai sík elképzelhetetlen erejeinek birtokosává vált. Abban a percben, az Ork akit Ner'zhul-nak hívtak, örökre megtört.megszületett a Lich Király (Lich King)

A Ner'zhulhoz lojális sámánok és Halál Lovagok (Death Kinght) mind átváltoztak Ner'zhul átlényegülésekor. Még a halál után is hűséges szolgálói lettek a Lich Királynak.

Mikor elérkezettnek látta az időt Kil'jaeden elmagyarázta a Lich Királynak feladatát. Egy járványt kell szét terjesztenie Azeroth világán mely minden embert ki írt ezen a világon. Aki a járványtól meghal élőholtként éled újjá, és a lelke örökké a Lich Király vasakaratához lesz kötve. Kil'jaeden megígérte, hogyha Ner'zhul egyszer véghez viszi feladatát, egy egészséges, új testet ad neki, hogy éljen és hódítson vele.

Úgy tűnt ugyan, hogy Ner'zhul jégbezárt lelke bele egyezett, hogy végrehajtsa mestere parancsát, de Kil'jaeden kételkedett lojalitásában. A jégkoporsóba zárva is veszélyt jelenthetett a Lich Király, ezért Kil'jaeden rajta tartotta a szemét. Kil'jaeden a Lich Király szolgálatába állította a Rémület Urakat, hogy segítsék végrehajtani ördögi feladatát. Tichondrius-t, az egyik leghatalmasabb és brutálisabb Rémület Urat fel lelkesítette a Járvány ötlete és a Lich Király pusztító hatalma, így mellé szegődött, hogy segítse és megfigyelje őt.


A Jégkorona Gleccser és a Fagyott Trón

Kil'jaeden visszahelyezte Ner'zhul lefagyasztott lelkét Azeroth világába. A gyémánt keménységű jégdarab az éjszakai égboltról lezuhanva az elhagyatott északi Northrend vidékének jégmezőibe csapódott, ahol a Jégkorona Gleccser mélyére fúrta be magát. A jégbörtönben vibráló energiák nemsokára egy trónt hoztak létre maguk körül a gleccser belsejében.

A Fagyott Trón (Frozen Throne) belsejéből a Lich Király kiterjesztette hatalmas tudatát Azeroth lakóihoz. Kis sikerrel ugyan, de néhány lényt sikerült rabszolgájává tenni. Fagy Trollokat (Ice Troll) és Wendigo-kat sikerült rabszolga sorba taszítania, és ezek segítségével mégtöbb csatlóst gyűjthetett maga köré. A Lich Király Pszichikai ereje majdnem végtelen volt ezen a síkon, így sikerült hadsereget toborozni Northrend népeiből és összeverbuválni őket a Jégkorona Gleccser barlangjaiban. Ner'zhul felfedezett egy kisebb ember települést a Sárkánymétely (DragonBlight)nevű jeges síkság szélén. Úgy gondolta ők tökéletes alanyok lesznek újonnan szerzett erejének kipróbálására.

A Lich Király szabadjára eresztette az élőholt járványt. Három nap múltán az összes ember halott volt a településen. Nemsoká zombiként éledtek újjá. Ner'zhul érezte a gondolataikat, mintha csak a sajátjai lettek volna. Az ereje még nagyobb lett, ahogy a hangzavar a fejében egyre csak nőtt, és kíváncsiságát ki tudták elégíteni lélektelen bábjai.

Ner'zhul tovább kísérletezgetett a járvánnyal, így szép lassan minden egyes Northrendi lakót uralma alá vont, és érezte, hogy igazi megmérettetésének napja közel van már.


Grim Batol-i harc

Eközben a háborúval sújtott délvidéken a megmaradt Ork erők a túlélésért küzdöttek. Pokolsikolynak és a Csatadal klánnak sikerült elkerülnie az emberek seregét, sajnos Holtszem Killrog és a Vérző Völgy klán nem járt szerencsével, így Léguraföld táboraiba zárták őket. Egyre több fogolytábort létesítettek a befogott orkoknak.

Az Emberek nemtudták, hogy egy nagy csapat Ork még mindig Khaz Modan területén portyázik. A sárkánybendő Klán (Dragonmaw), Csontzúzó Nekros vezetésével, rákényszerítették Alexstraszát, hogy segítsen nekik a harcban. Nekros és csapata egy sereget toborzott az elátkozottnak hitt Vadpöröly erődítmény belsejében, Grim Batolban. Abban reménykedett, hogy a sárkányok erejével újra lecsaphat a Szövetségre és egyesítheti az orkokat, hogy folytassák hódító útjukat. Tervei nemsikerültek. Egy kisebb ellenálló csapat, Rhonin a varázsló vezetésével sikeresen elpusztította a Démon Lelket és felszabadította a Sárkány Királynőt.

Dühében Alexstrasza és kicsinyei mind a Sárkánybendő klán ellen fordultak, és egész Grim Batolt porigégették. A megmaradt orkokat az emberek mind bezárták a fogolytáborokba. A Sárkánybendő Klán széthullása a Horda pusztulását jelképezte.


Az orkok depressziója

Ahogy egyre több bujkáló Orkot vágtak rácsok mögé, úgy teltek be a táborok. A Szövetség rákényszerült, hogy az Alterac hegységtől délre lévő síkságon újabb fogolytáborokat építsen. Terenas király új adót kellett, hogy bevezessen, mert nem volt elég pénz a fogolytábor munkásainak eltartására. Ennek az adónak a bevezetése nyugtalanságot keltett a polgárok körében. Úgy tűnt, hogy az emberi népeket összekötő szerződés bármelyik pillanatban összeroppanhat a nyomás alatt.

A politikai csatározásokon túl a fogolytáborok vezetői egy nyugtalanító feszültséget éreztek az ork fogvatartottak között. Az orkok lelkesedése, és egyáltalán az ellenállásuk szinte nullára csökkent mióta a seregeiket szétverték. Az orkok kedvetlenek és letargikusak lettek. Az orkok, hihetetlen, de elvesztették kedvüket, se élni se harcolni nem akartak, pedig Azeroth eddigi legagresszívabb fajának tartották őket.

Sokan úgyhitték, hogy ez egy betegség, amit csak orkok kaphatnak el, de Antonidas, Dalaran főmágusa másként gondolta. Bár kevés információt tudott csak beszerezni az ork történelemről, megtudta, hogy az Orkok generációk óta egy démoni befolyás alatt állnak. Úgy gondolta, hogy már Azerothra érkezésük előtt meg lettek rontva. Tisztán látszott, hogy az Orkok hatalmas erőt, agresszivitást és tűrőképességet kaptak a démonoktól.

Antonidas szerint az ork népesség hírtelen depressziója annak köszönhető, hogy megszegték egykoron boszorkánymestereik által kötött szerződést. Bár a tünetek egyértelműek voltak, Antonidasnak nem sikerült gyógyírt találnia az Orkok bajára. Antonidason kívül szinte mindenki azt mondta, hogy szörnyű hiba lenne ellenszert találni az Orkok eme betegségére. Abbahagyván a kutatásokat, Antonidas megmondta, hogy az Orkok bajára csakis lelkileg, spirituálisan lehet ellenszert lelni.


Egy Új Horda

Setétláp Édalász, a fogolytáborok feje Barnavári (Durnholde) főhadiszállásáról figyelte az orkokat. Csak egyetlen egy ork érdekelte őt személyszerint: egy ork csecsemő, akit majd' 18 éve talált. Setétláp a Thrall nevet adta neki és (NEM fordítom Delej-nek!!) felnevelte őt, mint harcos rabszolgáját. A korrupt vezető úgy gondolta, hogy Thrall-ból fegyvert kovácsolhat magának.

Kemény neveltetése ellenére Thrall tudta, hogy a rabszolga élet nem neki való. Felnőttkorában Thrall sokmindent megtudott népéről, az Orkokról, akiket eleddig sosem látott. Pletykák terjengtek arról, hogy Sorspöröly Ogrim elmenekült a Szövetség harcosai elől és mostmár csak bujkál. Csak egyetlen egy Klán maradt érintetlen, akiknek sikerült elkerülni a Szövetség felderítőit.

Thrall elszánta magát, hogy megszökik az erődből és megkeresi népét. Menekülése során meglátogatta fajtársait a fogolytáborokban, és ráeszmélt, hogy az egykoron hősies és harcrakész orkok mély letargiába estek. Mivel nem találta meg azt a bátor fajt, amelyben hitt, elindult megkeresni az utolsó szabad hadvezért Pokolsikoly Grom-ot.

Származását kutatva Thrall elindult északnak, hogy megtalálja a Hófarkas Klánt. Thrall megtudta, hogy Gul'dan száműzte a Klánt még az Első Nagy Háború kezdetén. Azt is megtudta, hogy fia és örököse Durotannak, a Hófarkas Klán hős vezérének.

Drek'Thar segítségével Thrall elkezdte megtanulni népének ősi történetét, és a sámáni tudományokat, miket rég elfelejtettek társai Gul'dan uralkodása alatt. Nemsoká Thrall hatalmas sámánná vált és elfoglalta a neki járó helyet a Hófarkas Klán élén. Az elementálok erejével felruházva Thrall elindult, hogy felszabadítsa fogolytáborban senyvedő népét, és kigyógyítsa őket a démonok fertőzéséből.

Utazása során megtalálta Sorspöröly Ogrimot az egykoron hatalmas hadvezért, aki az eddigi éveket remeteként töltötte a hegyekben. Sorspöröly, aki Thrall apjának jóbarátja volt úgy döntött, hogy segít az ambiciózus ifjú vezérnek felszabadítani az Orkokat. A Régi vezérek segédletével Thrall végleg felszabadította az Orkokat.

Népük újjáéledését szimbolizálandó, Thrall visszatért Barnavárba, hogy megostromolja azt, és bosszút álljon az orkok ellen elkövetett sérelmekért. A csata nem végződött áldozat nélkül: a vár ostromakor Sorspöröly elesett. Egy csapat lovag körül zárta, és hátba szúrták egy lándzsával.

Thrall felöltötte Sorspöröly fekete vértezetét, kézbe vette Pörölyét, így ő lett a Horda új Vezére. Thrall apró, de mégis erős Hordája felszabadította a maradék fogolytáborba zárt orkt. Barátja és tanítójával, Pokolsikoly Grommal együtt biztosították a Horda jövőjét.


A Pók Háborúja

Thrall felszabadította népét, de Ner'zhul még mindig sereget toborzott az északi kontinensen. Egy hatalmas citadellát emeltek a Jégkorona Gleccser fölé, melyben élőholt nyüzsögtek. A Lich Király egyre jobban kiterjesztette befolyását és tudását ezen a földön, de egyetlen árnyékba burkolózó királyság ellenállt hatalmának. Azloj'Nerub királysága volt ez, melyet ősi pókszerű lények uraltak. Egy nap elküldték elit harcosaikat, hogy vessenek véget a Lics Király őrült hódításának. A Lics Király észrevette, hogy ezek az alantas lények nem csak a járvánnyal szemben voltak ellenállóak, de még telepatikus képességei sem használtak ellenük, és ez nagyon feldühítette.

A Nerubiai (Nerubians) pók urak hatalmas seregeknek parancsoltak, és a föld alatti barlang hálózatuk Northrend területének több mint felét bejárta. A Folyamatos gerilla támadások a citadellában nagyban akadályozták a Lich Király munkáját. Ner'zhul és a Nerubiaiak harca hírtelen ért véget, mikor a Lich Király a Félelem Urak seregeinek segítségével megostromolták Azjol'Nerub-ot, és mindent porig romboltak.

Igaz, hogy a Nerubiaiak immunisak voltak Ner'zhul telepatikus hatalmára, mégis a pókok tetemét feltámasztva örökre magához láncolta az elhullott harcosokat. Kitartásuk és bátorságuk emlékére a Lich Király megtartotta építészeti stílusukat, és felhasználta saját erődjeihez és kastélyaihoz. Mivel már ellenség nélkül maradt Ner'zhul el kezdett végre igazán a feladatára koncentrálni. Hatalmas tudatával elhatolt az emberek földjére és minden olyan sötét lélekhez hívást intézett, amely hajlandó volt hallgatni rá.


Kel'Thuzad és az Ostor megalapítása

Egy maroknyi, varázslatos erők birtokában lévő személy, meghallotta a távoli telepatikus hívást. A leg figyelemreméltóbb egy Dalarani főmágus, a Kirin Tor tagja, Kel'Thuzad volt. Mindígis feketebáránynak nézték, mert előszeretettel tanulmányozta a nekromancia fekete tudományait. A végtelen vágy hajtotta, hogy mindent megtudjon a mágiáról és sötét titkairól, ezért frusztrálták a látomások, mert nem tudta mi az eredetük. Amikor újra meghallotta az ismeretlen hangot a fejében, kiterjesztette akaratát, hogy válaszoljon és kommunikáljon a hanggal. Mivel tudta, hogy a Kirin Tor-nak túl kemény szabályai vannak, úgy döntött, hogy a sötét mágiák tudományát a hihetetlenül hatalmas Lich Királytól tanulja majd el.

Kel'Thuzad maga mögött hagyta Dalarant, a mágusokat, hogy elutazzon Northrendre és többé vissza se térjen. A Lich Király hangjának unszolására eladta tengernyi könyvét, tekercsét, és minden tulajdonát, hogy elutazhasson végre a csalogató hanghoz. Sok földet és vizet bejárva végre megérkezett Northrend jeges partjaira. Átkelt Azjol'Nerub háborútól felmorzsolódott királyságán, hogy megérkezhessen végre a Jégkorona Gleccserhez, és a Lich Király szolgálatába álljon. Kel'thuzad látta, hogy Ner'zhul hatalma mire képes. Ráeszmélt, hogy a Lich Királlyal való szövetkezés, gyümölcsöző és biztos sikert garantáló lesz.

Hosszú hónapokon keresztül bolyongott Kel'Thuzad jeges síkságokon és hegyeken keresztül, míg végre meg nem érkezett a sötét Jégkorona Gleccserhez. Bátran megközelítette Ner'Zhul citadelláját, és rémülten figyelte, ahogy az élőhalott szolgák mind szó nélkül elállnak előle, mintha csak bebocsátást biztosítanának neki. Mélyen a gleccser közepén találta magát mikor leért végre leendő mesteréhez. Leborult új ura előtt, és fel ajánlotta a szolgálatait, és nem utolsósorban a lelkét.

A Lich Király már tervezgette, hogy mire használja majd fel új besorozottját. Halhatatlanságot és hatalmas erőket ígért Kel'Thuzad-nak lojalitása és engedelmességéért cserébe. A sötét erőkre mohón várva elfogadta a hatalmat és első küldetését: el megy ismét emberlakta földre, hogy olyan embereket keressen, akik követnék és istenítenék a Lich Királyt.

Hogy segítsen, Ner''hul érintetlenül hagyta Kel'Thuzad testét. Fiatalnak, karizmatikusnak és bölcsnek látszott, sok-sok év után is. Ebben az alakban könnyedén meg tudta hódítani a hitüket vesztett és lecsúszott embereket, hogy hódoljanak új mesterüknek. Ner'Zhul elhitette a mágussal, hogy az emberek, akiket most összeszedett egyszer királyuknak fogják szólítani őt.

Kel'Thuzad álruhában visszatért Léguraföldre és három év elteltével hasonló lelkületű nők és férfiak sokaságát sikerült maga köré gyűjtenie. A csoportnak, amit ő az Elkárhozottak Szektájának (Cult of the Damned) hívott, örök életet és egyenlőséget garantál, ha Ner'Zhul-t tekintik vezérüknek. Sok kifosztott, éhező és lecsúszott munkás között követőre talált. Könnyűnek találta feladatát. Túlságosan egyszerűen lehetett eltéríteni az emberek hitét a Szent Fényről Ner'Zhul sötéten terjengő árnyékára. Ahogy egyre nőtt a szekta létszámba és hatalma, Kel'Thuzad biztosra ment, nehogy Léguraföld hatósága felfedje kilétüket.

Kel'Thuzad sikerével Ner'Zhul felkészíthette végre emberiség elleni támadását. A járvány esszenciáját edényekbe helyezte, és megparancsolta Kel'Thuzadnak, hogy rejtsék el őket a szekta által irányított falvakban. Ezek az edények a járvány forrásaként működtek. Legelőkre, és arató helyekre terjesztették el a fertőzést a mitsemsejtő emberi szemektől elrejtve.

A Lich Király terve tökéletesen működött. Nagyon sok észak-Léguraföldi falu megfertőződött szinte azonnal. Akárcsak Northrenden, akiket megfertőzött a vírus azonnal elhunytak és a Lich King lélektelen szolgáiként éledtek újra. A szekta tagjai Kel'Thuzad vezetése alatt bátran átváltoztak volna élőholtakká saját akaratukból is. Örömmel vették volna örök életüket még zombik formájában is. Ahogy a járvány terjedt egyre nagyobb tömeggel jelentek meg élőhalottak az északi régiókban. Kel'Thuzad végig nézett mestere hatalmas zombi seregén, és elnevezte őket Ostornak (Scourge), ez a lélektelen élőholt horda nemsoká le fogja söpörni az emberiséget a föld színéről.


A Szövetség megtörik

Mivel nemigen észlelték a közeledő veszélyt, a Szövetség országainak vezetői, területeik és csökkenő politikai befolyásukról kezdtek el vitatkozni. Léguraföld vezére, Terenas Király attól tartott, hogy a szövetség mely történelmük egyik legsötétebb évében köttetett nem fog túl sokáig fennmaradni. Terenas király rábeszélte a többi vezetőt, hogy adjanak kölcsön pénzt és munkásokat, hogy újjá építhessék az orkok megszállása alatt lerombolt Viharváradot. A magasabb adók és a sok költség, amellyel az orkokat fogva tartó táborok üzemeltetése járt, néhány vezetőt arra késztetett, hogy úgy gondolja jobb lenne, ha országa külön válna a Szövetségtől, köztük kifejezetten Szürkesőrény Genn (Greymane Genn) és Gilneas király gondolták így.

Hogy a dolgokat nehezítsék, a Quel'halas-i Tündék otromba módon egyszercsak kiléptek a szövetségből, mondván az emberek miatt égett le erdejeik fele a Második Nagy Háborúban. Terenas király nagy nehezen elfojtotta dühét, és elmagyarázta a Tündéknek, ha nem áldozza fel többezer harcrakész ember az életét Quel'Thalas romokban heverne. Ennek ellenére a Tündék úgy döntöttek, hogy külön utat járnak. Gilneas Stromgrade vezére úgy határozott, hogy kilép a szövetségből.

Bár a szövetség kezdett széthullani, Terenas királynak voltak még szövetségesei, akikre számíthatott. Kul Tiras vezére, Büszkmocsár Admirális (Admiral Proudmoore), és az ifjú király Varian Wrynn Azerothból még mindig tagjai volt a Szövetségnek. Ezenkívül a Krin Tor is segítő kezet nyújtott a nehéz időkben, Antonidas irányításának köszönhetően. A legbíztatóbb a hatalmas Magni Rézszakáll hűsége volt. Azt mondta, hogy örökre adósuk maradnak az embereknek, mert amit Khaz Modan felszabadításáért tettek, azt egy Törp sem tudja elfelejteni.